2011. augusztus 14., vasárnap

Citromlekvár


Mindig nézegettem a receptet és húztam az orrom, már a gondolattól is elvástak a fogaim. Azt hiszem sosem vetemedtem volna citromlekvár főzésre, de kaptam másfél kiló citromot, amivel egyszerűen nem tudtam mit kezdeni. A Limoncellora már rég fáj a fogam, de mivel azt hiszem kezet a citrom, ezért lemondtam róla, majd veszek eredetit. Szóval citromlekvár főzésre adtam a fejem.
Hozzávalók
  • 1,5 kg citrom, ami meghámozva 0,75 kg lett
  • 1 citrom levágott héja (a képen) 
    1 fiola vanília
  • 35 dkg cukor
A citromokat jól megmostam. Egy citrom héját vékonyan levágtam és vékony csíkokra vágtam. Nagyon kell vigyázni, hogy csak a sárga héját vágjuk le, mert a fehér nagyon keserű.

Utána meghámoztam a citromokat, vagyis levágtam a hajukat. Én az olaszoktól tanultam citromot, narancsot hámozni, nektek kerestem egy videót, mert jobban meg lehet érteni, ha látja is az ember. Érdemes így hámozni, inkább kicsit eldobunk belőle, minthogy rajta maradjon a fehér része, mert akkor kárba vész az egész, annyira keserű lesz.



A meghámozott citromokat karikára vágtam, a citromhéjjal, a cukorral, a vaníliával  és 150 ml vízzel feltettem főni. A magokat ki kell szedni mielőtt főni tesszük, de ha marad 1 – 2 az sem baj, mert fövés közben feljön a tetejére és ki lehet venni. Fövés közben az egész kocsonyásodik, tehát semmi zselésítőt nem igényel. Miután már jó kocsonyás lett, üvegekbe töltöttem és lekupakoltam. Másnapig száraz dunsztba tettem. Nagyon érdekes íze van, kissé fanyar, de ugyanakkor aromás, ízletes és keveset kell kenni belőle.


Nincsenek megjegyzések: