2011. április 17., vasárnap

Cézár saláta 3

Hozzávalók:
A kenyérkockákhoz:
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 nagy szelet – 1 centis kockákra vágott – kenyér
  • csipet só

Az öntethez:
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál Worcestershire-szósz
  • 3 evőkanál citromlé
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1,5 teáskanál szardellapaszta
  • 1 teáskanál kapribogyó
  • 1 teáskanál díjóni mustár
  • 1 dl olívaolaj (extra szűz)
  • 5 dkg (frissen reszelt) parmezán
  • bors
  • 2 közepes fej jégsaláta

A krutonhoz a fokhagymát összezúzzuk, elkeverjük az olajjal és sóval, majd összeforgatjuk a kenyérkockákkal. Előmelegített sütőben (esetleg serpenyőben) pirítsuk az egészet aranysárgára, majd tegyük félre hűlni. A Worcestershire-szószt, citromlevet, zúzott fokhagymát, szardellapasztát, kapribogyót, mustárt egy tálban összekeverjük, sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük. A lágyra főzött tojást (max. 1 perc!) simára keverjük a mártással, és lassan, állandó keverés mellett hozzácsorgatjuk az olajat, vigyázva, nehogy kiváljon. A megmosott salátát apróra tépjük, salátástálba tesszük és ráöntjük az öntet felét. Összekeverjük, hozzáadjuk a pirított kenyérkockákat, a parmezánt és az öntet másik felét, majd még egyszer összekeverjük. Azonnal tálaljuk, mert állás közben összeesik!

Nincsenek megjegyzések: