Bármennyire is hihetetlen nekem, már eltelt egy év
amióta ezt a blogot vezetem. Bevallom észre sem vettem, el is
késtem vele becsületesen, ugyanis az egy éves évforduló március
30-án lett volna:)
Ezalatt az idő alatt 430 bejegyzés született. Sokat tanultam,
sokat fejlődtem és remélem azért van olyan is az olvasók között,
akinek tudtam újat mutatni, segíteni egy – egy recepttel,
ötlettel. Szeretem ezt a blogot, ez az én szakácskönyvem, itt
található minden sikeres és kevésbé sikeres alkotásom.
Köszönöm szépen, hogy követtek, hogy olvastok és azt
is, hogy bíztok bennem és néha kipróbáljátok egy – egy
receptemet. Igyekszem ezután is minőségi ételeket bemutatni. A
változatossággal nem állok valami jól, ugyanis nálam hiányoznak
a habos sütemények, az olajban sült ételek, a sertés meg a marha
húsból készült ételek is kevés számmal jelennek meg, de a
többiben igyekszem remekelni.
Most sem késő megünnepelni. Köszönetképp 5 szerencsés
nyertest szeretnék megajándékozni. A nyertesek 500 receptet
kapnak PDF formátumban, amit e-mailben küldök majd el
nekik.
A játék ma kezdődik és 2 hét múlva, pontosabban május 27-én
ér véget. Ha szeretnél részt venni a játékban, akkor nem kell
mást tenned, mint légy rendszeres olvasó és ennél a bejegyzésnél
közöld a részvételi szándékod.
Mindenkit szeretettel várok.
Eddig benevezett:
- Mrita
- rozi
- Kati
- latinka
- Flóra
- hankka
- Éva
- Márti
- Mesi
- Gerdi
- Roza
18 megjegyzés:
Boldog blogszülinapot! Már eltelt egy év, hát rohan az idő. Örömmel olvasom a blogodat, még sok-sok blogszülinapot kívánok, hogy tovább élvezzük receptjeidet, nem is vagyok önző ugye?
Gyönyörűek a virágok és szeretnék részt venni a játékban.
Boldog szülinapot! Szeretnék részt venni a játékon!
Boldog Blogszülinapot, én is szeretnék részt venni a játékban:)
További sikeres blogos éveket kívánok!
Én is szeretnék játszani:)
Boldog blogszülinapot!
Jövök játszani:)
Boldog blogszülinapot, hozz még sok-sok bejegyzést és élvezd a blogírást! :) Jövök én is játszani! :)
Gratulálok a blogszülinapodhoz! Kívánok további sok sikert ! Jövök én is játszani!
Én is szeretettel gratulálok a blogszülinaphoz!!!
Még nagyon sok örömteli évet kívánok a blogoláshoz! Természetesen én is jelentkeznék a játékra :)
Köszönöm szépen mindenkinek.
Boldog blogszülinapot kívánok én is! :) Természetesen ki nem hagynám a játékot! :)
Boldog blogszülinapot!
Még sok boldog blogszülinapot kívánok Neked!
Ám legyen, a játékot sem hagyom ki:-)
Szeretettel gratulálok, még sok-sok születésnapot ünnepeljünk együtt:))
Én is részt vennék a játékban!:)
Köszönöm szépen a jókívánságokat.
In this manner my friend Wesley Virgin's story launches with this SHOCKING AND CONTROVERSIAL video.
Wesley was in the military-and soon after leaving-he revealed hidden, "SELF MIND CONTROL" secrets that the CIA and others used to get whatever they want.
These are the exact same secrets tons of famous people (notably those who "became famous out of nothing") and the greatest business people used to become rich and successful.
You probably know that you use only 10% of your brain.
That's really because the majority of your BRAINPOWER is UNCONSCIOUS.
Maybe this conversation has even occurred INSIDE your own brain... as it did in my good friend Wesley Virgin's brain around 7 years ago, while driving an unlicensed, beat-up garbage bucket of a vehicle without a license and with $3.20 on his banking card.
"I'm absolutely frustrated with living paycheck to paycheck! When will I become successful?"
You've taken part in those thoughts, isn't it so?
Your own success story is going to start. You need to start believing in YOURSELF.
CLICK HERE To Find Out How To Become A MILLIONAIRE
Megjegyzés küldése