2011. július 29., péntek

Majonézes padlizsánkrém - gyorsan

Én a padlizsánt általában parázson, vagy lángon szoktam sütni de sok helyen láttam olyan receptet, amiben nem sütni, hanem párolni kellett a padlizsánt.  Mindig mondogattam, hogy kipróbálom, de sosem jutottam el odáig. Tegnapelőtt eljött az a bizonyos nap, így nekiálltam keresni a receptet, és ahogy lenni szokott, nem találtam. Ekkor ismét elővettem a jó szokásomat és elképzeltem, hogy mégis hogyan kellene elkészíteni, hogy jó legyen. Erre szokták mondani, hogy szemre és ész nélkül. Akkor lássuk mit műveltem :)


Hozzávalók:
  • padlizsán,
  • kevés olíva olaj,
  • só,
  • hagyma,
  • majonéz.
A padlizsánt meghámoztam, apró kockákra vágtam, kissé besóztam és forró olajon kevés vízzel megpároltam. Amikor már elég puha volt, betettem a blenderbe és összeblendeltem.  Adtam hozzá egy kis apróra vágott hagymát és azt is összeblendeltem. Majonézt én csakis házilag készitem, de most lusta voltam és ezért ismét szemre és ész nélkül újítottam. Betettem a belnderbe, a padlizsános, hagymás massza mellé egy tojássárgát, kevés olajat és ismét összeblendeltem. Utánaízesítettem és így kaptam a gyors padlizsánkrémet. Kicsit fura a színe, de finom.

6 megjegyzés:

Csillámpóni írta...

Kedvencem a padlizsánkrém. Annyi különbséggel készítem, hogy tojást nem rakok hozzá, de biztos így is nagyon finom.:))

Gerdi írta...

Nagyon szeretem a padlizsánkrémet, készítésének szokását magunkkal hoztuk. A gyerekek sajnos nem eszik meg... Mi a blender, turmixgép? Nem hallottam még ezt a szót, de a jó pap is holtig tanul:-)

martinelli írta...

Csillámpóni, egyszer próbáld ki.

Gerdi, igen, egyfajta turmix, de nem a botturnix, hanem az álló.

sedith írta...

Nos, én pont így szoktam készíteni, csak fordítva: először a majonéz készül el (régóta már csak félperces majonézt készítek), utána megy mellé a hagyma és a padlizsán. No, azt már előre lesütjük, hogy télen is legyen jó sok.
Édesanáym pl. az egész padlizsánokat néhány helyen megszurkálja, és vízben megfőzi. Így a víz már elvesz valamennyit a savasságából, és nyugodtabban fogyaszthatják.:)
Üdvözöllek az olvasóim között!:)

martinelli írta...

http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2011/04/padlizsankrem.html

Én így szoktam készíteni, de most azt mondtam kipróbálnám ezt is, de első helyen csak a lángon sült padlizsán marad.

Vicuska írta...

Ez is jó ötlet, ha gyorsan ennénk finomat! Én meg a mikró segítségével puhítottam a padlizsánt, gyors megoldás és nem kell mellette állni :)