A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 13., vasárnap

1 éves blogszülinap - Játék


Bármennyire is hihetetlen nekem, már eltelt egy év amióta ezt a blogot vezetem. Bevallom észre sem vettem, el is késtem vele becsületesen, ugyanis az egy éves évforduló március 30-án lett volna:) 
Ezalatt az idő alatt 430 bejegyzés született. Sokat tanultam, sokat fejlődtem és remélem azért van olyan is az olvasók között, akinek tudtam újat mutatni, segíteni egy – egy recepttel, ötlettel. Szeretem ezt a blogot, ez az én szakácskönyvem, itt található minden sikeres és kevésbé sikeres alkotásom. 

Köszönöm szépen, hogy követtek, hogy olvastok és azt  is, hogy bíztok bennem és néha kipróbáljátok egy – egy receptemet. Igyekszem ezután is minőségi ételeket bemutatni. A változatossággal nem állok valami jól, ugyanis nálam hiányoznak a habos sütemények, az olajban sült ételek, a sertés meg a marha húsból készült ételek is kevés számmal jelennek meg, de a többiben igyekszem remekelni.
Most sem késő megünnepelni. Köszönetképp 5 szerencsés nyertest szeretnék megajándékozni. A nyertesek  500 receptet kapnak  PDF formátumban, amit e-mailben küldök majd el nekik.

A játék ma kezdődik és 2 hét múlva, pontosabban május 27-én ér véget. Ha szeretnél részt venni a játékban, akkor nem kell mást tenned, mint légy rendszeres olvasó és ennél a bejegyzésnél közöld a részvételi szándékod.  

Mindenkit szeretettel várok.

Eddig benevezett:
  1. Mrita 
  2. rozi 
  3. Kati 
  4. latinka 
  5. Flóra 
  6. hankka 
  7. Éva 
  8. Márti 
  9. Mesi 
  10. Gerdi 
  11. Roza

2011. december 19., hétfő

Eredményhírdetés



Kedves Olvasóim! 
A játék ezennel véget ért.
Köszönöm szépen Nektek, hogy részt vettetek a játékon.
Eljött a sorsolás ideje. 
Íme a nyertes:


A nyertes nem más mint 4Gyerek, akinek ezennel gratulálok.
Kedves 4Gyerek megkérlek írjd meg nekem a címed, hogy azonnal postázhassam.
Mégegyszer köszönöm mindenkinek a részvétet és kívánok Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket!

2011. december 16., péntek

Karácsonyi Meglepetés Körjáték

A játék véget ért már rég, de nem nagyon érkeznek a visszajelzések arról, hogy megkaptátok az ajándékot. 

Szeretném, ha mindenkihez elérne az ajándék, ezért írtam, hogy jelezzétek. 

ITT a lista.

Akinek gondjai vannak ezzel kapcsolatban az szóljon.

2011. december 6., kedd

Karácsonyi Meglepetés Körjáték - véget ért



Kedves játékosok, a játék véget ért. Voltak félreértések, ezért most ismét leírom a játék menetét. 

Mindenki az utána következőnek küldi az ajándékot, tehát így:

  1. Martinelli - Illéskrisznek (megkapta)
  2. Illéskrisz - Sütis nénének (megkapta)
  3. Sütis néne - Évának (megkapta)
  4. Éva - Ibcsinek (megkapta)
  5. Ibcsi - Valinak (megkapta)
  6. Vali - 4Gyereknek (megkapta)
  7. 4Gyerek - Moncsinak (megkapta)
  8. Moncsi - Latinkának (megkapta)
  9. Latinka  - Mehikének (megkapta)
  10. Mehike - Katának (megkapta)
  11. Kata - Ildinának (megkapta)
  12. Ildina - Gerdinek
  13. Gerdi - MrsSamenek (megkapta)
  14. MrsSame - Tucipatchnek
  15. Tucipatch - Monikának
  16. Monika - Huginak
  17. Hugi  - ChéfTündérnek
  18. ChéfTündér - Borcsamamának (megkapta)
  19. Borcsamama - Edinának (megkapta)
  20. Edina - Vancának
  21. Vanca - Beatának
  22. Beata - Schnappynek (megkapta)
  23. Schnappy - Anitának (megkapta)
  24. Anita - Brigittának
  25. Brigitta - Martinellinek (megkapta)


Szeretném, ha mindenkihez elérne az ajándék. Tudom, hogy vannak gondok a kapcsolatfelvétellel, mert egyes e-mail szolgáltatók esetében az üzenetek nem érnek célba.  
Ennél a bejegyzésnél lehet üzenetet hagyni egymásnak. 
Megkérek szépen mindenkit, ha megkapta az ajándékát, itt hagyjon egy üzenetet, hogy látható legyen.

Köszönöm szépen a játékot.

    2011. december 2., péntek

    Játék emlékeztető

    Ismét szólok, hogy jelenleg 2 játék is van nálam:

    Karácsonyi Meglepetés Körjáték 



    December 5-én ér véget

    Martinelli Karácsonyi Ajándéka 

     December 18 - án ér véget

    Aki még nem jelentkezett, az még megteheti!

    2011. november 24., csütörtök

    Kérés a Karácsonyi Meglepetés Körjátékkal kapcsolatban

    Mint tudjátok pár napja  Karácsonyi Meglepetés Körjátékot indítottam. Részletek itt.

    Aki gondolja, már elkezdheti a készülődést és akár el is küldheti az ajándékot az utána következőnek, nem muszáj megvárni a játék végét. 

    Az a kérésem, hogy ajánlva küldjétek, mert ilyenkor nagy a hajtás és „véletlenül” elkeverednek a csomagok. Kár lenne értük. 

    Aki még nem jelentkezett, az még december 5-ig bőven megteheti. Gyertek, lepjük meg egymást.

    2011. november 21., hétfő

    Martinelli Karácsonyi Ajándéka

      Szép lassan itt a Karácsony, a szeretet ünnepe. 
    Szeretném megajándékozni a hűséges olvasóimat, ezért most ismét játékot hirdetek. 

    A játék végén egy szerencsés olvasóm a következő saját készítésű ékszereket fogja megnyerni:

    • 1 db. egysoros borzos nyakék,
    • 1 db. kétsoros borzos nyakék,
    • 1 db. négysoros apró csavart nyakék
    • 2 db. Swarovski kristály fülbevaló 
    Amint említettem, a hűséges olvasóimat szeretném megajándékozni, tehát ha már a blogom követője vagy, akkor hagyj egy hsz-t ennél a bejegyzésnél, hogy részt szeretnél venni. 
    Ha még nem vagy követő, akkor lépj be a követők táborába és jelezd a részvételi szándékodat egy hozzászólással. 
    Ha van blogod, népszerűsítheted a játékot (megköszönném).

    A játék ma kezdődik és december 18-án, vasárnap ér véget.  
    A sorsolásra és az eredményhirdetésre  december19-én kerül sor.

    Eddig beneveztek:
    1. Bogesz
    2. Illéskrisz 
    3. Vali 
    4. Kati 
    5. 4Gyerek 
    6. Sütis néne 
    7. Suncika 
    8. Unknown
    9. ???
    10. Monessa
    11. Kreatív konyha 
    12. Ibcsi 
    13. Marcsis 
    14. Nagyi50 
    15. Rozi 
    16. Latinka 
    17. Flóra 
    18. Roza 
    19. Ildina 
    20. Susu 
    21. Regina 
    22. Mrita 
    23. Péter 
    24. IsaBella 
    25. CHA0Sgirl
    26. inga
    27. Évi
    28. dszisza

    Játék!


    Részletek A vidéki otthon blogon.

    2011. november 16., szerda

    Mikulás játék Ibcsinél



    Játék Ibcsinél!

    Karácsonyi ajándék Gizitől


    Tegnap csengetett a postás és elhozta nekem Gizi ajándékát. Nagyon megörvendtem neki, mert csodás ajándékkal lepett meg. Szilikon spatulám nincs és a szalvéta is jól jön. Itt is megköszönöm neked kedves Gizi, hogy ilyen szép ajándékkal leptél meg.

    Ha ti is szeretnétek Karácsonyi Meglepetést, akkor nevezzetek be az általam inditott játékba. Részletek ITT.

    2011. november 15., kedd

    Karácsonyi Meglepetés Körjáték


    Bizonyára láttátok más blogon is ezt a fajta körjátékot. 

    Ott olvastam, hogy páran kimaradtak és sajnálták.

    Nos, lányok, fiúk, itt az alkalom egy őjabb játékra.

    A játék menete és lényege egyszerű:
    • ajándékozd meg az utánad következőt (én küldök az első jelentkezőnek, az első a másodiknak és így tovább)
    • annyit kell tenned, hogy itt, ennél a bejegyzésnél jelzed szándékodat
    • a játék ma kezdődik és December 5-én ér véget
    • az ajándék meglepetés legyen, kézzel készített vagy vásárolt dolog
    • aki gondolja, kiteheti a képet és a linket a blogjára.
    Remélem sokan csatlakoztok. 
    Tehát indul a játék!

    Eddigi jelentkezők:
    1. Martinelli
    2. Illéskrisz
    3. Sütis néne 
    4. Éva 
    5. Ibcsi 
    6. Vali 
    7. 4Gyerek 
    8. Moncsi 
    9. Latinka 
    10. Mehike 
    11. Kata 
    12. Ildina
    13. Gerdi 
    14. MrsSame 
    15. Tucipatch 
    16. Monika 
    17. Hugi 
    18. ChéfTündér 
    19. Borcsamama 
    20. Edina 
    21. Vanca 
    22. Beata 
    23. Schnappy 
    24. Anita 
    25. Brigitta

    2011. október 1., szombat

    6 hónapos a blogom - Ünnepi játék - Eredményhirdetés






    Tegnap volt 6 hónapos a blogom. Ezalatt a fél év alatt 310 bejegyzés született, 59 bejelentkezett olvasóm van és nagyon sok kedves embert ismertem meg ezáltal, arról nem is beszélve mennyi finomságot készítettem el, akár mások blogjáról "lopva” az inspirációt, receptet.


    Itt is köszönöm mindenkinek, hogy a blogomat látogassa és remélem továbbra is tudok érdekes és ízletes recepteket hozni. 


    Játékot is hirdettem, kis ajándékkal, amire 9-en neveztek be.


    Íme:

    1. Flóra
    2. Mrita
    3. Éva
    4. Mkata
    5. Mesi
    6. Sütis néne
    7. Kati
    8. Suncika
    9. Juci
    A Random.org segítségével egvan a szerencsés nyertes is, aki nem más mint Mrita, akinek ezennel gratulálok!!!!


    Ime a nyereménye:


    Mrita, ezennel kérlek küld el a postacímed emailben. Köszönöm.

    2011. szeptember 29., csütörtök

    Játék Suncinál






    Sunci 4 fordulós játékot hírtdetett meg, ami holnap jár le. Még lehet nevezni, részletek ITT

    2011. szeptember 23., péntek

    2011. augusztus 18., csütörtök

    Játék!!!



    Szeptember 30-án fél éves lesz a blogom. Ezt szeretném megünnepelni veletek, mégpedig játékkal, nyereménnyel.

    A szabályok a következők:
    • aki szeretne benevezni, annak nincs más dolga, mint beküldeni egy saját receptet, a fényképet és a recept linkjét
    • csak frissen feltöltött receptekkel lehet benevezni, a játék ma indul, tehát 2011. augusztus 18-a előtt feltöltött recepteket nem fogadok el
    • egy blogger csak egy receptet küldhet be 
    • a játék szeptember 30-án ér véget
    • az e-mail címem a "kapcsolat" fülnél található
    • miután elküldted a benevezést, kérlek ennél a bejegyzésnél is írd meg, hogy beneveztél (itt már nem kell feltüntetni a receptet, linket, csak annyit kell írni, hogy "beneveztem")
    • opcionális, nem kötelező – írhatsz egy bejegyzést a játékról blogodon és kiteheted a logót is
    További tudnivalók:
    • a beküldött recepteket napi rendszerességgel (remélem az időm megengedi) feltöltöm a blogra a játék ideje alatt, tehát követni lehet majd, hogy ki mivel nevezett be
    • rendszeres követővé válni nem kötelező (se itt, se a Facebookon, habár most ez a nagy divat), aki mégis követni akar, az az követheti a blogomat azért, mert tetszik és szívesen jár hozzám, nem pedig a versenyért, vagy a nyereményért
    • a nyeremény egy szakácskönyv, amit postázni fogok a nyertesnek
    • egy nyertes lesz, akit sorsolás útján fogok kiválasztani 
    Akkor kezdődjön a visszaszámlálás és a játék! Köszönöm, hogy elolvastad és remélem, hogy visszatérsz egy finomsággal.

    Megérkeztek az első benevezések is. Ime az eddig benevezett receptek:





    2011. augusztus 10., szerda

    Gondolatok a konyhában

    Már rég kavarog a fejemben ez a gondolat, és most eljött az ideje, hogy megvalósítsam. Már sokszor szerettem volna írni egy bejegyzést ezzel a témával, de valahogy sosem tudtam megfelelő formába önteni, mindig úgy jött, hogy ennek amolyan dicsekvés íze lenne. Aztán megérett a gondolat a fejemben és meg is találtam a megfelelő formát, amivel még hasznos is lehet.

    A sok blogger díj segített abban, hogy elindítsam ezt a játékot. A díjakkal kapcsolatban sajnos vegyes tapasztalataim vannak. Kezdő gasztroblogger koromban, blogról blogra vándorolva láttam a sok díjat feltüntetve, azt hitte ezek valami hivatalos versenyen nyert díjak. Tovább is léptem, mert tudtam, én sosem fogok részt venni ilyenen. Aztán eljött az ideje, és engem is meglepett egy kedves bloggertársam egy díjjal. Nagyon örültem neki, valahogy úgy éreztem, hogy most már én is beléptem ebbe a közösségbe. Lelkesen adtam tovább. Aztán jöttek sorra a díjak, és velük együtt a csalódás is, mert bizony volt olyan is, hogy meg sem köszönte az illető blogger (nem is egy). Most már túl vagyok ezen, most már tudom, hogy ezt így kell elfogadni. Aztán én is indítottam egy díjat, ami sok blogról visszaköszönt rám, lehet, hogy még most is kering a bloggervilágban. Most viszont egy egész más fajta játékra hívlak benneteket.


    Gondolatok a konyhában

    • Elég későn kezdtem el sütni – főzni, és amikor elkezdtem, már nem volt kitől megkérdezni, hogy mibe mit tegyek. Ezért sok ételt úgy kellett elkészítenem, hogy az íz az emlékezetemben volt, és hozzá kellett gondolnom, hogy mit kell beletennem ahhoz, hogy azt az ízt és állagot megkapjam.  Ez részben jó dolog, mert így lehet igazán fejlődni.
    • Sosem szerettem, ha valaki mellettem állt és mondta, hogy mit hogyan csináljak. Nem tudom miért, de ez a dolog mindig zavart. Mindig szerettem a magam módján csinálni, és ez most is így van.
    • Evés terén majdnem mindenevő vagyok, nálunk a válogatás nem volt megengedve, de nem is kellett minket kényszeríteni az evésre. Mostanában azért megválogatom az ételeket, egyrészt azért, mert az epém miatt nem ehetek mindent (vagyis meg tudom enni, de utána ….), másrészt pedig az egészséges életmódra törekszem (súlymegtartáson vagyok), ezért az egészséges ételeket keresem – kutatom, így keveredtem bele a gasztro blogozásba is, amit egyáltalán nem bánok.
    • Mióta a gasztro blogomat vezetem, nagyon sok kedves gasztrobloggerrel ismerkedtem meg (virtuálisan) és ez egy nagyon jó dolog. 
    • Sok jó receptet és trükköt tanultam tapasztaltabb bogger társaimtól.
    • Sok recept özönlik felénk nap mint nap. Nem tudom ki hogy van vele, de én amikor elolvasok egy receptet, már formálódik is a fejemben az én változatom. Sokszor hozzáteszek még pár dolgot, máskor kihagyok belőle, vagy kis is hagyok és hozzá is teszek, megszületik egy új változat, és így bővül a gasztronómia világa.  
    • Az én blogom nem teljes körű, ugyanis sült hús kevés van rajta és a tejszínhabos sütik is  hiányoznak. Húsokból inkább a csirkét kedvelem, a tejszínhabot régebb szerettem, de 20 éves koromban valami miatt mindig hasmenésem volt tőle, így jó 10 évig kimaradt az étrendemből. Most ehetném, viszont egyáltalán nem kívánom, meg sem tudom enni, ezért én nem készítek tejszínhabos sütit, és a nagy, habos sütiket is nagy ívben elkerülöm. 
    • Szeretem itthon elkészíteni az ételeket és a sütiket. Nem látom értelmét annak, hogy kiadjak egy rakás pénzt egy egészségtelen kajáért. Inkább megtanulom elkészíteni és legalább tudom, hogy mit eszek. 
    • Szeretek megkóstolni új ételeket, szerintem csakis így gazdagodhat az ízlésünk.
    • Most már bármit kipróbálok, nem félek nekilátni egy-egy új étel elkészítéséhez.
    • Nagymamám és Édesanyám receptes füzetéből minden sütit meg szeretnék sütni és megosztani az eredményt veletek. 
    • Élvezem, hogy elméletileg mindent el lehhet készíteni és nem kell kizárólag a bolti dolgokat enni.
    • Van egy nagyon rossz szokásom: ha finom amit főztem, akkor ennek hangot is adok. Ez azért rossz, mert nem szokás a saját főztöt dicsérni, de mentségemre legyen mondva, hogy csak a családi körben engedem meg magamnak. 
    • Nekem a legnagyobb elismerés az, amikor jó visszajelzést kapok azoktól akik megkóstolják a főztömet, vagy  akik elolvasság a recepjeimet. 
    • Megragadon az alkalmat, és megköszönöm bloggertársaimnak, hogy megosztják a gasztro titkaikat, a követőimnek, hogy olvasnak, valamint szeretettel várok minden erre járó bloggert.
    Ha neked is van bármilyen jellegű Gondolatod a konyhában, ami nem kimondottan receptről szól de meg szeretnéd osztani bloggertársaiddal, akkor itt az alkalom, hajrá!!! A játékszabályok egyszerűek: az viheti, aki akarja, nem kell továbbadni, ha valakinek megtetszik, viheti, de van két feltétel. Aki úgy dönt, hogy szeretne részt venni, azt megkérem, hogy a bejegyzéséhez linkelje az én bejegyzésem linkjét, és ide, ehhez a bejegyzéshez pedig linkelje az ő bejegyzését. Ezt azért kérem, mert szeretném elolvasni mindenki bejegyzését, és remélem mások is és csak így követhetem. A kép ki lesz téve (reméelm megengedi a blogger, hogy feltöltsem) az oldalsávra, így könnyen el lehet majd érni. Lehet, hogy senki nem fogja tovább vinni, de én örültem, hogy elolvastad. Köszönöm a figyelmed.