A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figyelj a vásárlásra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: figyelj a vásárlásra. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 27., vasárnap

Figyelj a vásárlásra - Darált hús!


Elérkezett az idő, hogy ismét elővegyem ezt a témát. Közelegnek az ünnepek, ilyenkor megnő a forgalom és sajnos vele együtt a csalások is.

Az eset, amiről írni szeretnék, nem ünnepek alkalmával történt, de mivel a termék most elég keresett cikk lesz, ezért alkalmasnak bizonyul a bejegyzés.

A darált húsról szeretnék ma írni. Mi már nagyon rég nem veszünk előre ledarált húst, azért mert sajnos mindent beledarálnak, nagyon sok a zsiradék benne és ezért inkább húsdarabkákat szoktunk vásárolni és itthon ledaráljuk.

Tavaly mégis vásároltunk előre ledarált húst, mert már szorított az idő és nem kaptunk megfelelő darálni való húst. Nagyon szép, ízléses csomag volt, emlékszem még „hullámosan” volt elhelyezve benne a hús, úgy, ahogy kijött a darálóból. Spagettihez kellett, amit úgy szoktam elkészíteni, hogy nagyon kevés felforrósított olajon (épp csak pár csepp) megpirítom a befűszerezett darált húst. Most is így indultam neki, beletettem a darált húst és pillanatok alatt a serpenyő megtelt vízzel, aztán elkezdett főni. Emlékszem édesapám kijött a konyhába és amikor meglátta, mindjárt az volt az első szava, hogy miért öntöttem hozzá ennyi vizet? Mondtam neki, hogy én egy csepp vizet sem adtam hozzá, ez mind a „húsból” főtt ki. Ott álltunk mindketten ámulva, bámulva, csak néztük a habzó vizet. Több mint fél órát pároltam, amíg elfőtt a víz és végül a majdnem háromnegyed kiló darált húsból maradt egy marék hús.

Ez volt az utolsó alkalom, amikor darált húst vásároltam. Ezután akkor sem fogok, ha nincs más. Inkább választok más ételt, de nem fogom kitenni magam ilyeneknek.

Egy időben Romániában volt egy olyan rendelet, hogy nem szabad előre ledarált húst árusítani. Emlékszem ki volt plakátolva minden hentespultnál. Helyette ott volt a darálni való, ami (valljuk be) ugyan az a kövér, zsíros, porcos maszlag volt, amit addig előre ledarálva csomagoltak. Aztán nem tudom mi lett a vége, de most már mindenhol kapni előre ledarált és csomagolt húst.

2011. november 4., péntek

Figyelj a vásárlásra!

A tegnapi kis halvásárlásos „kaland” adta az ötletet ennek a sorozatnak a létrehozásához.

A tegnapi nappal kezdődően indítok egy más fajta témát is, aminek az lesz a címe, hogy: „Figyelj a vásárlásra!” Ezután meg fogom osztani az olvasóimmal azokat az eseteket, amik a vásárlással kapcsolatosak, fel fogom hívni az olvasók figyelmét az ilyen esetekre, mint a halvásárlás, ahol nem biztos, hogy becsaptak engem, de az biztos, hogy nem figyeltem. Az én esetem tanulságos lehet más számára, ezért megírom. Nem hinném, hogy ez rontani fog a blogom értékén, sőt! Én nem szégyellem megírni azt, hogy becsaptak, és azt sem, hogy tévedtem.

Ha megírjuk a történeteinket, ezzel figyelmeztetünk másokat is és talán tehetünk is valamit a csalások ellen azzal, hogy mások nem esnek áldozatul. Tudom, ez csak egy kis csepp a tengerben, de legalább teszünk valamit és végül minek fizessünk rá sorozatosan, ha el is tudjuk kerülni, nem? Akinek van kedve és úgy gondolja, hogy ez hasznos, megkérem csatlakozzon. 


Készítettem egy logót is, amit a bejegyzésben fel lehet nyugodtan használni. A képet le lehet tölteni, ki lehet tenni a blogokra. Aki kéri, annak elküldöm e-mailben is.

Gyertek fogjunk össze.

2011. november 3., csütörtök

Figyeljetek nagyon a halvásárlásra!


Ritkán szoktam halat venni, sajnos. Egészséges, sok hasznos összetevője van, amire az emberi szervezetnek szüksége van de valahogy mindig a csirkénél kötök ki. Ma mégis halvásárlásra adtam a fejem. Tőkehalból (merlucius) vettem egy kilót és a pangasiusból is egy kilót, ami végül 1.2 kg lett, mert a 3 filé annyit nyomott. Pangasiust nem szoktam venni, mert felröppent a hír, hogy génkezelt, hormon kezelt meg miegymás, de most azt mondtam, ha igaz is a hír, pár darab haltól nem lesz semmi bajom.

Hazajöttem, kitettem a halat a kagylóra és ott hagytam, mert más teendőin voltak. Aztán nekiláttam a halnak, de már eltelt kb. 2 óra a vásárlás időpontjától, a hal már kezdett olvadozni. A merluciussal nem volt semmi gond, zacskóztam és betettem a fagyasztóba. A pangasiusnál viszont majdnem hanyatt estem. Jég táblák voltak rajta, ami már olvadozott, töredezett. Nem hazudok, 2 mm vastagságú jég borította, le is fényképeztem nektek, hogy lássátok. Nekifogtam, lefektettem az összes jeget róla és megmértem a maradt halat. Az eredmény: 0.25 kg jég, 0.95 kg hal. Gyakorlatilag vettem negyed kiló jeget a halnak az árában és arról még nem beszéltem ami ki fog belőle főni a párolásnál. 



Arról már hallottam, hogy telefecskendezik a halat és a más húsokat vízzel, hogy többet nyomjon a mérlegen, meg azért láttam is, amint a nagy darab halfiléből sütéskor alig marad két falás hal, de ezt, hogy gyakorlatilag jégbe panírozva árulják, nem gondoltam volna. Ez bőr nélküli filé volt, nem volt látható a jég, mert olyan „havas, zúzmarás” volt.

Ez volt az utolsó, amikor én ilyen halat vásárolok. Ezután csak friss halat fogok vásárolni és, ha nem engedi a zsebem, akkor kihagyom. Ez már pofátlanság!!

A romániai Auchan hálózatban vettem, tehát figyelem romániai blogger társaim, de nem csak hozzájuk szólok, mert ez gyakorlatilag Magyarországon és más országban is megvásárolható lehet, mivel import termék.

Hirtelen rákerestem a pangasiusra és figyelmetekbe ajánlom ezt a cikket.