2011. november 3., csütörtök

Figyeljetek nagyon a halvásárlásra!


Ritkán szoktam halat venni, sajnos. Egészséges, sok hasznos összetevője van, amire az emberi szervezetnek szüksége van de valahogy mindig a csirkénél kötök ki. Ma mégis halvásárlásra adtam a fejem. Tőkehalból (merlucius) vettem egy kilót és a pangasiusból is egy kilót, ami végül 1.2 kg lett, mert a 3 filé annyit nyomott. Pangasiust nem szoktam venni, mert felröppent a hír, hogy génkezelt, hormon kezelt meg miegymás, de most azt mondtam, ha igaz is a hír, pár darab haltól nem lesz semmi bajom.

Hazajöttem, kitettem a halat a kagylóra és ott hagytam, mert más teendőin voltak. Aztán nekiláttam a halnak, de már eltelt kb. 2 óra a vásárlás időpontjától, a hal már kezdett olvadozni. A merluciussal nem volt semmi gond, zacskóztam és betettem a fagyasztóba. A pangasiusnál viszont majdnem hanyatt estem. Jég táblák voltak rajta, ami már olvadozott, töredezett. Nem hazudok, 2 mm vastagságú jég borította, le is fényképeztem nektek, hogy lássátok. Nekifogtam, lefektettem az összes jeget róla és megmértem a maradt halat. Az eredmény: 0.25 kg jég, 0.95 kg hal. Gyakorlatilag vettem negyed kiló jeget a halnak az árában és arról még nem beszéltem ami ki fog belőle főni a párolásnál. 



Arról már hallottam, hogy telefecskendezik a halat és a más húsokat vízzel, hogy többet nyomjon a mérlegen, meg azért láttam is, amint a nagy darab halfiléből sütéskor alig marad két falás hal, de ezt, hogy gyakorlatilag jégbe panírozva árulják, nem gondoltam volna. Ez bőr nélküli filé volt, nem volt látható a jég, mert olyan „havas, zúzmarás” volt.

Ez volt az utolsó, amikor én ilyen halat vásárolok. Ezután csak friss halat fogok vásárolni és, ha nem engedi a zsebem, akkor kihagyom. Ez már pofátlanság!!

A romániai Auchan hálózatban vettem, tehát figyelem romániai blogger társaim, de nem csak hozzájuk szólok, mert ez gyakorlatilag Magyarországon és más országban is megvásárolható lehet, mivel import termék.

Hirtelen rákerestem a pangasiusra és figyelmetekbe ajánlom ezt a cikket.

9 megjegyzés:

tücsi írta...

Én köszönöm a figyelem felhívást, mert jól jön az, ha más "kárán" tanul az ember.Deee, én is fogok írni, ha tapasztalom az ilyen szarvas hibákat. Ez tényleg pofátlanság:((((

sedith írta...

Szia!
Igazad van abban, hogy ez valójában kész becsapás, de én már megnéztem az ilyen halnak a címkéjét (ami a fagyasztóládán van) és tisztán írja rajta, hogy 20%-os jégbevonata van. Mellette volt az 5%-os jégfilmes termék is, és annak az ára is teljesen más volt. Mivel, mint írod, ritkábban vásárolsz halat, neked biztos nagy kiábrándulás volt ez a tapasztalat. Én nem akarom védeni az áruházakat, mert nem is érdemlik meg, de hidd el, az áruház fedve van. Ez olyan, mint amikor én "darált húst" vettem, és a neve "carne preparata" volt. Volt benne valami zsiradék, és a többi szója. Felhívtam a fogyasztóvédelmet, elmondatták velem, mit ír a címkén (benne volt feketén-fehéren, hogy proteine vegetale és a százalékarány), s majdnem elküldtek a búsba, hogy mért nem nézem meg mit veszek. Nos, azóta fontosságot tulajdonítok a növényi fehérjék feliratnak, addig nem vettem figyelembe.
Szóval, igazad van: a friss, vagy a jobb minőségű halakat érdemes venni, mégha drágábbak is. Pangasiust én is nagyon, de nagyon ritkán veszek, nálunk inkább a férjem által fogott pisztráng, illetve deltai halak játszanak.:)

Blogkonyha írta...

Így már én is jártam, de még a másik gond az volt, hogy a hal tiszta zsír volt. Szerintem jól kifogtam a hasa alját...Undorító volt, ki is dobtam az egészet. Azóta csak friss halat veszek a pultból.

BirgánAndi írta...

Egyszer én is így jártam.Írtam is levelet a magyar csomagoló cégnek, hogy az 1 kiló halból, alig lett 40 deka kiolvadás után. Azt hiszitek válaszoltak? :((

Gerdi írta...

A mélyhűtött halaknak ez a velejárója. Én azért veszek néha, s egy napig csepegtetem...

Marti M írta...

Előre megírom, hogy bevállalom a hibás szerepét annak ellenére, hogy még nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy tényleg én vagyok a hibás. A bejegyzés óta több emberrel is beszéltem erről és volt olyan, aki mondta, hogy ezeknek a halaknak a 20%-a jég, ezt ki is írják. Rendben van, elhiszem, de hova írják ki? Mert ez a hal, amit én vásároltam, „ömlesztett” hal volt, pontosabban nagy, fém dobozokban volt kitéve és egy fiatal fiú (aki minimál bérért dolgozik és alig várja, hogy haza mehessen) mérte ki kérésre. Miután lemérte, betette zacsiba, ráragasztotta a mérlegi címkét és átadta nekem.

Sedith tudom, hogy nem akarod védeni az áruházat, és köszönöm a bejegyzésed, a következő bejegyzésem ezzel kapcsolatos. Én sem akarom hibáztatni őket, de nem az lenne a normális, hogy az árcímkére írják rá ezt a nagyon fontos információt? Ha egyszer nem előre csomagolt, akkor szerintem ott lenne a helye az árcímkén ennek az információnak. Lehet, hogy valahova ki volt plakátolva, mert nem hinném, hogy egy ekkora kaliberű üzletlánc kitenné magát egy ilyen rizikónak de, ha kicsit is törődtek volna azzal, hogy a vevő észreveszi, vagy sem, akkor biztos látható, észrevehető helyre írják ki.

Nekem ez az áruház nem esik utamba, kb. 10 km-re van tőlem, ezért nem mondom azt, hogy azonnal visszamegyek és körülnézek de, ha legközelebb ott járok, biztos kivizsgálom a dolgot, még akkor is, ha nem veszek halat.

A bejegyzést nem törlöm, legyen ez figyelmeztetés másoknak, jól írta Tücsi, az okos ember más kárán tanul. Szóval aki fagyasztott halat akar venni, az nézze meg ezután, hogy mit vesz. Magam hibáztatom a dologért, mert nem voltam figyelmes és így jártam.

sedith írta...

Szia, Martinelli!
Sajnos, rossz hírrel jövök számodra. Ma véletlenül az Auchanba vetődtem vásárolni, s bár halat nem akartam venni, a halas pult felé mentem, és megnéztem: a fagyasztón lévő nagy címkén legalul utt van, hogy "glazura 20%". Szerintem te láttad ezt, csak nem tudtad. hoyg mire értik, hogy "glazúr". Hát erre.
Szóval, ez van, most valóban a figyelmetlenség miatt csalódtál, de az is megtörténik néha, hogy szándékosan csapják be az embert. NAgyon kell figyelni.

Márti írta...

Végre megtudtam, milyen hal a pangasius!Egyszer én is vettem, annak fertőtlenítő íze-szaga volt. Hasonlókat én is olvastam a kintről származó halakról, ami még jobban meg kéne erősítse bennünk, hogy a helyi árút vásároljuk! Főleg, hogy olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a pisztráng Erdély bármely részén megtalálható. Igaz nem a legolcsóbb,de akkor legalább tudod mit eszel. (még tudod mit eszel?)

Marti M írta...

Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást.

Sedith, neked külön köszönöm, hogy benéztél a halas részre. Igen, most mea culpa. Én tévedtem, pontosabban figyelmetlen voltam.

A bejegyzés marad, sőt, a sorozat indul új részekkel, mert továbbra is jó ötletnek tartom megosztani az olvasókkal ezeket az eseteket.

Hamarosan következik egy új bejegyzés.