2011. október 17., hétfő

Görög csirke



Hozzávalók 2 személyre:
  • 2 egész csirkecomb,
  • 1 közepes fej vöröshagyma,
  • 3 cikk fokhagyma,
  • 4 nagy burgonya, 
  • 3 közepes paradicsom,
  • fél paradicsompaprika
  • 2 marék rizs,
  • víz (annyi, hogy ellepje),
  • tejföl,
  • só,
  • bors,
  • vegeta,
  • pár bazsalikomlevél,
  • 2 babérlevél,
  • kevés olaj (alá).

    A combokat szétvágtam (alsó, felsőre) és lehúztam a bőrét. Sóztam és borsoztam. Egy jénai tálba kevés olajat öntöttem, a megpucolt burgonyát, vöröshagymát, fokhagymát belekarikáztam, ráöntöttem a rizst, mindent nyersen. Befűszereztem sóval, borssal, vegetával és hozzáadtam a babérlevet és a bazsalikomot. Figyelem: a rizs és a burgonya is sok sót vesz fel. Jól összeforgattam, a  tetejére rásorakoztattam a fűszeres csirkecombokat. Felöntöttem vízzel, rátettem a fedőt és sütőbe tettem. Megvártam amíg a víz forr, onnan számítva kb. 20 – 30 perc után megnéztem, hogy ennyire van a hús megpuhulva. Nekem már puha volt, így kifedtem és visszatettem addig, amíg a leve elpárolgott és a hús kicsit megpirul. Tejföllel tálaltam.

    7 megjegyzés:

    Éva írta...

    Nagyon jól néz ki, guszta! Igaz hogy most hétvégén én is csirkét csináltam, de megtudnám enni most amit készítettél biztos nagyon finom!

    Mrita írta...

    Nagyon guszta lett, most ugyan késő van, de tudnék enni belőle.

    Bors and Pepper írta...

    Csirke bármikor jöhet! Nagyon guszta!

    Blogkonyha írta...

    Különleges csirke étel...Nagyon finomnak tűnik!!

    Roza írta...

    Ezt én is ki fogom próbálni, nagyon tetszik:)

    Marti M írta...

    Köszönöm szépen lányok!

    Gerdi írta...

    Nagyon-nagyon finom lehet, meg fogom vele lepni a családot!