2011. július 22., péntek

Mézes sütemény

Ez volt Édesanyám kedvenc sütije. Végre összeszedtem magam lelkileg és megsütttem. Nagyon jól sikerült. A fénykép nem a legjobb, de azért használható. 



Hozzávalók a lapokhoz:
  • 2 tojás,
  • 22 dkg cukor,
  • 4,5 dkg vaj
  • 1,5 kávéskanál szódabikarbóna,
  • 3 evőkanál méz,
  • 4 kanál tej
  • 60 dkg liszt.
Hozzávalók a krémhez:
  • 3 dl tej,
  • 3 evőkanál gríz,
  • 1 vaj,
  • 25 dkg porcukor
Kell még hozzá:
  • savanykás, nem túl híg lekvár
  • tetejére porcukor
A lapok készítése: a liszt kivételével a hozzávalókat habosra kavartam és gőz fölött 10 percig főztem. Amikor megvolt, hozzáadtam a 60 dkg lisztet, jól összegyúrtam és négy egyenlő részre osztottam. A tepsit felfordítottam, akkora sütőpapírt vágtam, amekkora a tepsi alja. Négy akkora lapot nyújtottam, amekkora a sütőpapír, egyenként, előmelegített sütőben kb. 8 – 9 percig sütöttem. Vigyázni kell, mert hamar megég, amikor már barnás, ki kell venni.
A krém készítése: A vajat a cukorral habosra kavartam, hozzáadtam a tejet és óvatosan, nehogy csomós legyen, belefőztem a grízt. Miután kihűlt, megtöltöttem a lapokat a következőképp: az első kettő közé grízes krémet kentem, a második és a harmadik közé lekvárt, a harmadik és a negyedik közé ismét grízes krémet. 24 órára hűtőbe tettem, hogy összeálljon és puhuljon. Tálaláskor meg lehet szórni porcukorral, de én nem szoktam, mert elég édes így is.

9 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon jól sikerült a süteményed, szép lett!

Mrita írta...

Nagyon guszta a sütid, kérek egy kockával.

Marti M írta...

Köszönöm szépen és postázom a kostolót!

Gerdi írta...

Látom, sikerült beszerezned újabb fényképezőgépet... Ezt a sütit én is ismerem, Anyukámtól származik a recept, néhányszor sütöttem is. Finom, kiadós sütike.

Vicuska írta...

Gyerekkorom kedvence volt, úgy szerettem benne a grízes krémet!!!

Marti M írta...

Nekem is kedvencem, mondhatom, hogy a legkedvesebb recept, mivel ez volt Édesanyám kedvence, de azért is, mert nagyon finom.

Gizi írta...

A képet csak Krisztánál látom, itt sajnos nem, de nagyon finom a mézesed!!:)

Marti M írta...

Kedves Gizi, köszönöm szépen! Nem tudom mi a gond, mert nekem megjelenik.

Hankka írta...

Valóban hasonló a sütink, lekvárral töltve is nagyon finom lehet! :) Guszta! :)