2011. május 28., szombat

Salátaleves csirkehússal

Bevallom nagymamám és édesanyám is a salátalevest rántottával készítette, amibe füstölt szalonnát is tettek, sőt, ha volt szalonnabőr, azt is belefőzték, hogy jó ízt adjon a levesnek. Pár éve Németországban ebédre voltunk hivatalosak és ott ettem először ilyen levest. Én mindenevő vagyok, kígyót, békát megeszek, ezért érdeklődéssel kóstolgattam a levest, ami nagyon finom volt. Most úgy hozta a sors, hogy volt itthon csirkeszárny (amit egyébként nem nagyon szoktam készíteni) és saláta, így kipróbáltam a csirkehúsos salátalevest. Ajánlani tudom, mert nagyon finom.


Hozzávalók 4 személyre:
  • fejes saláta (1, 2, 3, attól függ mekkora a saláta),
  • 4 csirkeszárny megnyúzva, bőr nélkül,
  • 2 szál friss fokhagyma (lehet tenni a régiből is),
  • só,
  • kevés bors,
  • 1 tojássárga,
  • 1 kk. liszt,
  • tej, 
  • ecet. 
A csirkeszárnyat megnyúztam és forrásban lévő vízbe dobtam, és pár percig forráztam. A salátát leveleire szedtem, jól megmostam, hogy ne maradjon homokos. A csirkeszárnyakat feltettem főni,  hozzáadtam a karikára vágott fokhagymát, a sót és hagytam főni. Amikor a szárny félig megfőtt, a salátát apróra téptem (nem vágom, mert a késtől oxidálódik) és hozzáadtam a leveshez. Amikor minden puhára főtt, eloltottam a tüzet alatta. Egy kávéskanál lisztből, 1 tojássárgából és tejből habarást készítettem, hozzáadtam a leveshez és ecettel savanyítottam. Ezután már nem szabad visszatenni a tűzre, mert összemegy. Aki szereti, tejföllel tálalhatja.

4 megjegyzés:

Mrita írta...

Még nem ettem ilyen levest, de kipróbálom, biztosan finom.

Marti M írta...

Ajánlom, mert nagyon finom és egészséges: nem zsíros, nem hízlal.

Csillámpóni írta...

Ez is egy különleges recept. Szeretek ide benézni, mert sok újdonsággal találkozom,amit nem ismerek. Biztos nagyon finom!

Marti M írta...

Csillámpóni, örülök, hogy jól érzed magad nálam és szívesen olvasod a blogomat. Ez a recept nekem is meglepi volt anno, meg sem mertem kérdezni, hogy mit tettek elém, de nagyon ízlett. Érdemes kipróbálni.